Kanyik rallye team

2012 vac rallye  19.jpg

Márkafüggetlen Szervíz

iwiwtwitterOszd meg a Facegook-on!

Címlap Előfutás

2003-as évad

Nagyon sok befektetett energia és szervezés eredményeképpen megvalósult, hogy a 2003-as Budapest Rallye-n és azóta a pécsi és a zempléni versenyen is három egyforma Fiat Stilo 1,6 indult előfutó autóként. Az autókat, valamint a Yokohama pályagumikat az S.P.Q.R. Rt. biztosította részünkre. Az autók széria jellegén a szervizünk (Kanyik Autó Szerviz) által fejlesztett, illetve felszerelt kipufogó rendszer javított.

2004-es évad

Az előző évben az általunk működtetett előfutás nagyban növelte a pályán a biztonságot, és hozzájárult a raliról a fejekben megalkotott egységes kép létrejöttéhez. Az S. P. Q. R. és a Rallye Bizottság (élén Kokóval) jóvoltából a 2004-es évben tovább folytatódott az előfutás a Magyar Rallye Bajnokságban. Nagy előre lépés volt, hogy erre a célra rendeltek négy darab Alfa Romeo 147 TI változatot. Ebből hármat átalakítottunk (a lehetőségekhez képest) a versenycélnak megfelelően, futóműtuningot és kartervédőt kaptak. A negyedik autó a verseny ideje alatt a szervizparkban van kiállítva. A versenyek között egyéb promóciókra is használja az S. P. Q. R.. Az átalakítással egyidejűleg felkérték a szervizcsapatunkat a teljes évre a versenyek előtti, illetve alatti felkészítésre, karbantartásra.

2005-ös évad

Az év elején még sok kérdés merült fel az előfutással kapcsolatban az MNASZ- nél. Nem találtak egy olyan forgalmazót, aki az autóit egész évre – beleértve a három, murvás versenyt is- szívesen biztosította volna a futamokra. Az Eger Rallye előtt két héttel a Dacia Logan bevállalta ezt a próbatételt, és három darab autót „kaptunk” tőlük. Az első két futam rossz szervezésbeli tapasztalatai után a Dacia Hungária felkért minket, hogy az év hátralévő futamain újból üljünk a volán mögé, és a technikai hátteret is mi biztosítsuk. Új kihívás volt - az egyébként olasz autó beállítottságú- csapatunknak a Dacia Logan!

2006-os évad

A Logan rali pályákon való bemutatkozása olyan nagy anyagi és erkölcsi siker volt a Renault Hungáriának, hogy a 2006- os évnek még nagyobb lelkesedéssel és anyagi kerettel indult neki. Még decemberben többször egyeztettünk, terveztünk, és a sok előkészítő munka eredményeként három új autóval, új arculattal, dekorációval álltunk rajthoz az idénynyitó egri futamon.



/iframe/iframe
 
Loading

change.exclusive.huchange.exclusive.huchange.exclusive.huSeléniachange.exclusive.huKanyik autószervizPentoltestheticlinerallyteam