Kanyik rallye team

2012 esztergom rallye02.jpg

Márkafüggetlen Szervíz

iwiwtwitterOszd meg a Facegook-on!

Címlap Csapat

Csapat

Balló Pál

Kicsit munkamániás vagyok, a családom néha nehezen tűri ezt. Van egy tizenhat éves lányom, aki a fitness világában van otthon, versenyzik- nem is akárhogy. A Magyar Bajnokságban, az első háromban állandóan benne van, most nem régen pedig már a felnőttek között is elindult, ott a kilencedik helyezést érte el. Nagyon büszke vagyok rá, és a feleségemnek is köszönöm az ő mérhetetlen toleranciáját felém, illetve a rali felé.

Csapattagok Kanyik Antal szemszögéből…

Az elmúlt huszonöt év alatt többször változott a csapat összeállítása.

Endrész István

Salgótarjánban születtem, azt hiszem, ez alapvetően meghatározta az életemet, mármint ami a benzingőzt illeti. A Salgó Rallye- kon nőttem fel, nagyon szerettem kijárni a versenyekre. Évek óta navigálok, és olykor egy- egy amatőr versenyen is elindulok.

Farkas Sanyi

Szeretem az autókat, szeretek velük foglakozni. Ha hobbiról van szó, akkor egyértelműen a rali az. Régen nézőként is ott voltam a versenyeken, de most hogy szerelek, hála Istennek közelebb kerültem a versenyautókhoz. Van egy pici lányom, aki három éves, ő még nem ralizik.

Ifj. Kanyik Antal a csapattagokról

Mindenkinek megvan a saját feladata, és mindenki szó nélkül el is végzi azt. Az autóversenyzés nem csak a versenyzőpáros autózásából áll, hanem autóépítésből, az autó felkészítéséből és szervizeléséből is. Sokszor a szervizcsapatnak köszönhetően ér célba az ember, vagy nyeri meg a versenyt, ezért köszönet jár nekik. Mi úgy hozunk meg egy döntést, hogy a saját ötleteinket bedobjuk a „közösbe”, és a legjobb nyer, legyen az bárkié. Jól kijövünk egymással, a korkülönbségek sem okoznak gondot, és mindig jó a hangulat.

Kanyik Anita

Minden versenyen ott vagyok, amikor csak tudok. Elég régóta járok a családdal, nem is tudom, mikor voltam először egy ralin. Voltam akkor, amikor még Apu a Lancia- val ment, de a bátyámat, Antit is el szoktam kísérni a versenyeire. Jó lenne, sőt egyszer biztosan ki fogom próbálni a versenyzést-, de szerintem nagyon fognak félteni.

Mózes Tibor

Az autószerelés, mint szakma nagyon érdekel. Mindig arra törekszem, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. A céljaim között szerepel (na jó, lehet csak a vágyaim között), hogy egy márkaszerviz vezetőjeként dolgozhassak. Egyelőre azonban élem az életem.



 
Loading

change.exclusive.huchange.exclusive.huchange.exclusive.huSeléniachange.exclusive.huKanyik autószervizPentoltestheticlinerallyteam